2010. május 11-én a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola 10 és 11 évfolyamos diákjai is elkezdték a felkészülést a kihelyezett EU tanácsülés májusi állomásán. A hévízi első óránk vendége a francia nagykövetség első titkára és sajtófőnöke, Anna Maros asszony volt. A legutóbbi 2008-as francia EU-elnökség tapasztalatairól hallhattunk. Az elnökség fontos lehetőség, de nem a saját nemzeti ügyek fórumaként kell felfognunk, hanem az EU ügyek felelőseként az uniós megoldások kerülnek előtérbe – hallhattuk vendégünk beszámolójából.

2010. május 18-án a Magyarországon tomboló ítéletidő következményei váratlan terheket róttak Franciaország, Hollandia, Észtország és Románia képviselőire  a klíma alap létrehozásában, a kihelyezett Európai Tanács ülésen Hévízen. Kölcsönös feltételek teljes rendszere állt fel, míg egy elfogadható megoldás született. Franciaország hozzájárult a román vállalásokhoz, francia vezetésű cégek telepítéséért cserébe.

Klíma csúcs a Bibóban – kisfilm:

Hollandia a francia, új generációs atomreaktor technológiára megosztására épülő együttműködés fejében megemelte célszámát. Észtország emissziós kvótájára igényt tartva pedig Hollandia ajánlott fel együttműködést. Az így összegyűlt 115 egység mellé még 5 egységet az Európai Unió vállalt magára, hangsúlyozva az atomenergetikai kérdések és a megújuló energiaforrások viszonyához kapcsolódó egyeztetések folytatásának fontosságát.

A hévízi Bibó István AGSz 10 és 11 évfolyamos diákjai sikeresen zárták Az elnökség emberei programot.

A Hévíz Városi TV tudósítása ill. további megjelenések a Sajtó menüpontban láthatók!

További képek és linkek a facebook csoport oldalunkon!