A magyar EU-elnökség egyik kiemelkedő sikere lehet az, hogy az uniós tagállamok közös javaslatot tettek le az asztalra az uniós költségvetés egyik legnagyobb részét, mintegy 40 százalékot kitevő Közös Agrárpolitikára. Az Elnökség Emberei megállapodtak a sarkalatos kérdésekben.

Jelentős változásokkal kell számolni az Európai Unió új költségvetése kapcsán, a gazdasági válságra hatásaira való tekintettel, csökkenhet az EU összköltségvetése. Az unió 2013-2020-as, új 7 éves költségvetésére 2012-ben várható konkrét javaslat, viszont az egyik legvitatott és a költségvetés egyik legnagyobb részét kitevő Közös Agrárpolitika területén már most egyeztetésekre volt szükség.


Az Elnökség Emberei program a magyar EU-elnökség legjobb gyakorlataként mutatkozott be a kommunikációért felelős tagállami vezetők informális találkozóján Budapesten. A kétnapos tanácskozáson, 2011. április 12-13. között az úgynevezett „Velencei Klub” tagjai üléseztek. Ebben a formációban egyszerre magasszintű és horizontális európai fórum valósul meg, amelyet az EU tagállamok mellett az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság, ezenkívül a tagjelölt országok valamint a Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága EU-kommunikációért felelős vezetői alkotják.

Az Elnökség Emberei program a magyar EU-elnökség legjobb gyakorlataként mutatkozott be a Velencei Klub tanácskozásán. A legutóbb nemzetközi fordulóval kiegészült középiskolai szimulációs program videós összefoglalói itt mutatkoztak be elsőként. Szabados Viktor a program koordinátora szerint a fiataloknak szakmai feladatokat kell adni, hiszen ezen keresztül lehet igazán bevonni őket az uniós folyamatokba. “A fiataloknak egyszerre érdekes és szórakoztató elemeket is kell tudni kínálni. Így a szakmai fejlődés mellett a közösségi szellem is erősödhet bennük. Nagy megtiszteltetés, hogy az uniós legjobb gyakorlatok közt tartják számon a 2010-ben indult elnökségi szimulációs projektünket.” – tette hozzá Szabados Viktor, aki egyébként EU-elnökségi összekötő is az ifjúsági területen.


Szombaton szimuláltunk! – nevetnek a diákok, ami alatt persze nem azt értik, hogy gyengélkedést színleltek volna, sőt.

A hévízi Bibó gimnázium csapata a programban részt vevő budapesti Radnóti-gimnázium tanulóival, valamint a következő fél évi lengyel soros elnökség okán Varsóból érkezett fiatalokból és saját magukból a tagországokat megtestesítő 5 csapatot alkottak, s munkához láttak.

Az unió tetemes agrártámogatásának hatékonyabb és környezetkímélőbb elosztása volt a feladat – kapcsolódik telefonon át a beszélgetésbe Szabados Viktor, aki hozzáteszi, nem biztos, hogy közismert, de ma az összes befizetés negyven százaléka megy az agráriumba, ráadásul ennek a 40-nek a harminc százaléka úgynevezett direkt kifizetés, tehát a földtulajdonhoz, s nem feltétlen annak műveléshez kapcsolódik.

Ennek kapcsán sokat beszéltünk az aktív farmer fogalmáról – mondják a diákok, akik közt Lívia és Ádám viszi a szót, mint kiderül, utóbbi fiatalembertől nem áll messze a diplomácia mint hivatás.

A teljes cikk: 2011.04.07., Zalai Hírlap, szerző: Arany Horváth Zsuzsa


2011. március 31-én 16 fős középiskolai delegáció érkezett Budapestre, hogy az EU Közös Agrárpolitikájával foglalkozó Elnökség Emberei csúcson vegyenek részt. 10 magyar diák Hévízről és Budapestről, a 6 lengyel diák pedig Varsóból érkezett a találkozóra.
Vizes élményekkel indult Budapest legnagyobb vizes élményparkjában az igen tartalmas szakmai program nulladik napja, a fiatalok így könnyebben és gyorsan megismerkedhettek [...]

2010 végén a horvát és a szlovén Nemzeti Ifjúsági Tanácsok közös szervezésében megvalósuló szakmai konferencián mutatta be Szabados Viktor az Elnökség Emberei programot. A fiatalok részvételével és aktív állampolgárságával fogalkozó, Conference on Youth Participation and Active citizenship 4 napos rendezvényen több mint 15 európai ország ifjúsági szervezetei és képviselői osztották meg egymással a különböző projekt [...]

Fontos célul tűztük ki, hogy a diákoknak és a diákokról szóljon Az Elnökség Emberei program minden eleme. Ezt a különös odafigyelést és szándékot a résztvevő diákokis érezhették az összesen 6 kihelyezett gimnáziumi óra keretében. Az Elnökség Emberei program2010. első féléves értékelése, a diákok visszajelzései mind a folytatásszükségességét emelik ki. Összefoglaló videónkban maguk a diákok értékelik projektünket, [...]

2010. május 18-án a Magyarországon tomboló ítéletidő következményei váratlan terheket róttak Franciaország, Hollandia, Észtország és Románia képviselőire  a klíma alap létrehozásában, a kihelyezett Európai Tanács ülésen Hévízen. Kölcsönös feltételek teljes rendszere állt fel, míg egy elfogadható megoldás született. Franciaország hozzájárult a román vállalásokhoz, francia vezetésű cégek telepítéséért cserébe. Hollandia a francia, új generációs atomreaktor technológiára [...]